A fagylalt általában tejből cukorból, tojásból, különféle ízesítőkből (csokoládé, vanília, gyümölcsök vagy mesterséges ízesítőanyagok) készült hideg édesség.
A legnagyobb népszerűségnek örvendő fagylaltnak az elkészítése nagyon egyszerű.
A tejet lassú tűzön felfőzzük, majd hozzáadjuk az édesítőszert s az ízesítőt, ami ízlés szerint lehet csokoládé, gyümölcs stb. Lehűtjük, hozzákeverjük a félkemény habbá vert tejszínt, majd mehet is a fagyasztása. Természetesen itt is igaz az az alaptétel, hogy akkor lesz igazán finom ha minőségi alapanyagokat használunk. Tejből pl érdemesebb a 3,5 %-ost, tejszínből pedig legalább 30% zsírtartalmút választani, mert így lesz a fagylaltunk igazán lágy és krémes. Mivel a növényi tejeknek nem olyan magas a zsírtartalmuk, mint az állati eredetű tejeknek, ezért nehezebb belőlük fagylaltot főzni, de nem lehetetlen. A tojás a fagylalt bársonyos állagát és a jégkristályok eltávolítását szolgálja. Minél többet adsz hozzá, annál krémes lesz.A tojássárgáját elhagyva könnyebb alapot kaphatsz, viszont számíts arra, hogy így nem tűnnek el belőle a jégkristályok.
A fagylaltot elkészíthetjük fagyigép nélkül is. Ilyenkor a fogyasztás közben félóránként át kell keverni , hogy megakadályozzuk az apró jégkristályok kialakulását. Ha gyakrabban készítünk fagylaltot, akkor mindenképpen érdemes beszerezni egy fagylaltkészítő gépet. A fagylaltgépben készített fagyi lágyabb állagú lesz, mert a gépi keveréssel több levegő kerül az anyagba, másfelől pedig sokkal egyszerűbb a fagylalt elkészítése.
Fagylaltgépből kétféle változat létezik.
Az önhűtő fagylaltkészítővel lesz a legegyszerűbb dolgod. Nem kell lehűtened a tálat vagy jeget beletenned, elég csak bekapcsolnod, és a gép teszi majd a dolgát. Hátránya a métere és az ára, ugyanis a legtöbb verziója nagyobb, mint egy mikrohullámú sütő és körülbelül ötször olyan nehéz, ráadásul akár százezer forintot is elkérhetnek érte.
A fagyasztóedényes modellhez nagy mélyhűtőre van szükség, ugyanis a tálat legalább egy napra a fagyasztóba kell tenned, mielőtt nekilátnál a fagylalt főzésnek. Mindezért cserébe viszont olcsón juthatsz hozzá egy jól működő géphez. Bizonyos áruházláncokban 7000 Ft környékén már lehet ilyen fagylaltkészítő gépet kapni. Ha nem csak egy újabb elfekvő konyhai eszköz lesz akkor mindenképp javaslom a beszerzését. Megéri!
A fagylaltgép tartályát a használat előtt minimum 24 órára tegyük mélyhűtőbe (ha állítható a hűtő hőfoka akkor állítsuk be a leghidegebb, általában -23 fokra). Arra is feltétlenül ügyeljünk, hogy az alapanyagok is kellően hidegek legyenek, a félkész masszát minden esetben hűtsük le, mielőtt a beleöntjük a gép tartályába. A használati útmutató szerint a gépet indítsuk el, és az adagoló nyíláson keresztül öntsük az anyagot a tartályba. Ez azért fontos, mert a tartály oldalával a fagylalt elsőként érintkező rétege gyorsan odafagyhat.
A fagylaltozás alap ízei számomra a csokoládé, a vanília, a citrom és a karamell. Így először ezeknek a receptjét próbáltam ki.
Csokoládé fagylalt
A következő összetevőkre van szükségünk hozzá: cukor, kakaópor, tej, tejszín, csokoládé és egy csipetnyi só. Az elkészítése roppant egyszerű. Egy edénybe feltesszük a tejet melegedni. Ami fontos, hogy az edényt hideg vízzel öblítsük ki a használat előtt. Így elkerülhető, hogy a tej odaégjen az aljára. (Természetesen ha túl nagy lángot használunk akkor ez a hideg víz ellenére is megtörténik.) Ha megmelegedett öntsük hozzá a cukrot és a csokoládét. Amikor elolvadt a csokoládé akkor adjuk hozzá a kakaót. Csomó mentesre keverjük el. Adjuk hozzá a két csipetnyi sót. Melegítsük addig, amíg el nem kezd jól láthatóan gőzölögni. Ekkor lesz kb 80 fokos. Elkezd kicsit besűrűsödni. A csokoládé szép fényes, krémes állagú lesz. Levehetjük a tűzhelyről, és tegyük vízfürdőbe. hogy minél előbb lehűljön. A hűtőben pihentessük 1 éjszakát, de legalább 4-5 óra hosszat. Robotgéppel verjük félkeményre a habot. A hab kb 1/3 át keverjük hozzá a csokoládéhoz, hogy kicsit lazuljon az állaga. Ezután az egész csokoládét lapátoljuk át a habos edénybe és forgassuk össze. Ezzel készen is van a fagylalt alap. Öntsük a fagylaltkészítő gépbe és 25-30 percig krémesítsük vele.

Csokoládé fagylalt
Equipment
- Fagylalt készítő gép vagy lehűtött edény
Ingredients
- 400 ml Tej 3,5 %
- 400 g Csokoládé ha ét min 50%
- 600 ml habtejszín min 30 %
- 160 g Kristálycukor
- 30 g kakaópor
- 2 csipet só
Instructions
- Az edényt hideg vízzel öblítsük ki, majd öntsük bele a tejet melegedni.
- Ha megmelegedett öntsük hozzá a cukrot és a csokoládét.
- Amikor elolvadt a csokoládé akkor adjuk hozzá a kakaót. Csomó mentesre keverjük el. Adjuk hozzá a két csipetnyi sót. Melegítsük addig, amíg el nem kezd jól láthatóan gőzölögni.
- A meghűlt, hűtőben pihentessük 1 éjszakát, de legalább 4-5 óra hosszat.
- A habtejszínből készítsünk félkemény habot és forgassuk össze a csokoládés krémmel.
- Öntsük a fagylaltkészítő gépbe és 25-30 percig krémesítsük vele.
Vanília fagylalt
A következő összetevőkre van szükségünk hozzá: tojássárgája,cukor,tej, tejszín,vanília kivonat. Itt is az edény hideg vízzel történő kiegyenlítésével kezdjük. Utána mehet bele a tejszín és a tej. Hozzáadhatjuk a cukrot is. Időnként kevergetve várjuk meg amíg elolvad benne. Egy edénybe üssük bele a tojás sárgákat és keverjük kissé dolgozzuk össze. Amikor már a tej,tejszín elkezd melegedni és eléri a kb 40 fokot 2 merőkanálnyit merjünk a tojássárgájára. Keverjük össze. Ezzel e hőkiegyenlítéses módszerrel elérjük, hogy a tojás ne hirtelen kapja a hőt. Folyamatos kevergetés mellett csurgassuk a tojást a tejbe, majd melegítsük fel kb80 fokra. Ezt akkor éri el, amikor elkezd jól láthatóan gőzölögni viszont a tej még nem forr, nem habzik fel. Fontos hogy ne forraljuk túl, mert akkor nem fagyi lesz belőle hanem rántotta. Ha elértük a hőmérsékletet le is vehetjük a tűzhelyről és tegyük vízfürdőbe. Adjuk hozzá a vanília aromát és a hideg vízben időnként megkeverve hűtsük vissza. Ha kihűlt tegyük hűtőbe és pihentessük 1 éjszakát, de legalább 6-8 óra hosszat. Ha letelt az idő a betöltő nyíláson keresztül öntsük a fagylaltkészítő gépbe és keverjük vele 20-25 percet.

Vanília fagylalt
Ingredients
- 10 db tojás sárgája
- 600 ml Főzőtejszín
- 500 ml Tej 3,5 %
- 260 g Cukor
- 4 tk vanília aroma
Instructions
- Az edényt hideg vízzel öblítsük ki, majd öntsük bele a tejet és a tejszínt melegedni.
- Ha megmelegedett öntsük hozzá a cukrot.
- Egy edénybe üssük bele a tojás sárgákat és keverjük kissé dolgozzuk össze.
- Amikor a tej eléri a kb 40 fokot adjuk hozzá a tojást hőkiegyenlítés után.
- Melegítsük fel 80 fokig. Ekkor mehet hozzá a vanília aroma, majd hűtsük vissza.
- Öntsük a fagylaltkészítő gépbe és 20-25 percig krémesítsük vele.