Bejgli

Bejgli

Ahogy a karácsonyi televízió műsor nem lehet tökéletes Kevin nélkül úgy az étkezés sem lehet az bejgli nélkül. De mi is az a bejgli? A bejgli magyar nevén mákos vagy diós tekercs, tradicionális magyar karácsonyi étel, hagyományosan dióval vagy mákkal, újabban gesztenyével, meggyel vagy aszalt szilvával töltött édesség, de létezik meggyes-mákos, gesztenyés-szilvás, almás-mákos és káposztás változata is. A népi hiedelem szerint a diót rontás ellen kell enni, a mák pedig bőséget hoz a házhoz.

A neve német eredetű és valamikor hajlott, patkó alakú formájából származik. A bejgli – németül „beugen” (meghajlít) – osztrák közvetítéssel érkezett hazánkba és a XIX. század második felében terjedt el. Magyarországon ettől kezdve kezdték német divat szerint ünnepelni a karácsonyt, ekkor lett szokás hazánkban.

Rögtön az elején le kell szögezni egy nagyon egyszerű, de annál fontosabb megállapítást amit a nagymamák minden évben elfelejtenek!
Bejglit sütni nem nehéz, de van néhány fontos szabály, amit be kell tartani:

Tészta

Miután összegyúrtad  formázz belőle cipókat. Folpackba csomagolva pihentesd a hűtőben legalább 30 percig vagy akár reggelig.

Bejgli töltelék készítés

A jó bejglinél legalább annyit nyom a töltelék, mint a tészta. Egy átlagos rúd 20 dkg nyers
tésztából jön ki, ehhez nyugodtan számolhatsz 25 dkg tölteléket.

  • Ha a mákos töltelék nagyon száraz akkor egy csepp tejet adhatunk hozzá. Fontos azonban, hogy ne legyen nagyon híg mert akkor a bejgli oldalát kiszakíthatja. Akkor jó az állaga, ha már tudnánk belőle gombócot gyúrni.
  • Ha a diós töltelék  nagyon híg lett, akkor egy kevés zsemlemorzsát adhatunk hozzá. A diót nem szükséges finomra darálni, elég késes aprítógépben durvára őrölni. Ne ijedj meg, ha a megadott mennyiségből készített diótöltelék a tésztára kenve kevésnek tűnik, mert sütés közben megduzzad, főleg akkor, ha (rumba áztatott) mazsola is van benne.
  • Ha mazsolát is szeretnénk a töltelékekbe, akkor rudanként 5 dkg mazsolát forró vízben megmossuk, lecsepegtetjük, meglocsoljuk 3 cl rummal, lefedjük, és fél órát érleljük benne. Utána újra lecsepegtetjük. Ezután hozzákeverhetjük.

 Márványos bejgli

Miután a tetejét megkented a tojással hagyd teljesen megszáradni a hűtőben, vagy ha ott nincs helyed, akkor egy hűvös helyiségben. Ezután ismét kend le a tetejét és ismét tedd vissza száradni a hidegre.

Sütés

Várd meg, hogy a tetején a tojás megszáradjon, majd szurkáld meg a rudak oldalát. Ha ezt elmulasztod, akkor a sütéskor keletkező gőzök nem tudnak eltávozni, és a tészta szétreped. A sütés végeztével még forrón fordítsd fel a rudakat a tepsiben, és hagyd így állni 10-15 percig. Ennek köszönhetően a bejgli egyes rétegei
később nem válnak el egymástól.

Bejgli

Bejgli

Ahogy a karácsonyi televízió műsor nem lehet tökéletes Kevin nélkül úgy az étkezés sem lehet az bejgli nélkül. De mi is az a bejgli? A bejgli magyar nevén mákos vagy diós tekercs, tradicionális magyar karácsonyi étel, hagyományosan dióval vagy mákkal, újabban gesztenyével, meggyel vagy aszalt szilvával töltött édesség, de létezik meggyes-mákos, gesztenyés-szilvás, almás-mákos és káposztás változata is. A népi hiedelem szerint a diót rontás ellen kell enni, a mák pedig bőséget hoz a házhoz.
30 perc
Course Desszert
Adag 3 tekercs

Ingredients
  

A 3 tekercsnyi tésztához:

  • 50 dkg Liszt
  • 25 dkg Vaj
  • 2 dkg Élesztő
  • 1 db Tojás
  • 3 dkg Cukor
  • 2 dl Tej

Mákos töltelékhez:

  • 1 dl Víz
  • 10 dkg Cukor
  • 15 dkg Mák darált
  • 1/2 db Citrom reszelt héja

Diós töltelékhez:

  • 1 dl Tej
  • 10 dkg Cukor
  • 15 dkg Dió darált
  • 1 tk Fahéj őrölt
  • 1/2 db Citrom reszelt héja

Instructions
 

Tészta elkészítése

  • A tejet melegítsük meg egy kicsit és futtassuk fel benne az élesztőt. Mérjük ki a lisztet egy keverőedénybe. Adjunk hozzá egy csipetnyi sót. Mérjük ki a cukrot is majd öntsük hozzá a liszthez. A vajat is morzsolják bele a keverőedénybe és dolgozzuk össze.
  • Üssük fel a tojást, majd verjük fel, hogy a tésztában egyenletesen tudjon eloszlani. Öntsük a tésztához. A felfuttatott élesztős tejet is adjuk hozzá. Kezdjük el összedolgozni a tésztát. Az állaga akkor jó, ha enyhén nedves, de nem ragad a kezedre, és lehet liszt nélkül nyújtani. Ha túl száraz, adj hozzá egy kevés tejet, ha ragad, akkor egy kevés lisztet. Ha megvagyunk osszuk három egyenlő részre. Formázz belőle cipókat. Folpackba csomagolva pihentesd a hűtőben legalább 30 percig vagy akár reggelig.

Töltelékek:

  • Mákos töltelék:
    A vízbe öntsük bele a cukrot.Tegyünk fel melegedni.Néha keverjük meg, amíg el nem olvad.Keverjük össze a mákkal.A tetejére szórjuk rá a lereszelt citrom háját. Ezzel is keverjük át.
    Diós töltelék:
    A tejbe öntsük bele a cukrot.Tegyünk fel melegedni.Néha keverjük meg, amíg el nem olvad.Dolgozzuk össze a dióval. Ízesítésnek ehhez adhatunk egy kis reszelt citrom héjjat.
  • Ha a tészta eleget pihent és a töltelék meghűlt jöhet a következő lépés. Nyújtsd ki a tésztát kb. fél cm vastagságúra. Minél szabályosabb téglalapot sikerül nyújtanunk annál egyszerűbb lesz a feltekerés.
  • A tölteléket egyenletesen oszlassuk el a felületén. A szélénél pár cm-t hagyjunk ki.  A rövidebb két végét és az egyik hosszú élét hajtsuk vissza, kicsit nyomkodjuk meg.
  • Utána a hosszanti oldalán kezdjük el feltekerni. Ne legyen nagyon szoros, de azért ne legyen laza sem. Próbáljunk a kettő közt dolgozni.Ha megvan mehet a sütőpapírral bélelt tepsire és jöhet a következő!
  • Egy tálkában verj fel egy egész tojást és egy tojássárgáját, ezzel kell majd kétszer megkenni a bejglit. Kend meg jó alaposan a tésztát a tetejét, a végeit, és az oldalát is. Hagyjuk megszáradni a tojást rajta, majd kenjük rá az előbbihez hasonlóan a második réteget is.
  • Mikor ez is megszáradt mehet be a 180 fokra előmelegített sütőbe. 26. A bejgli sütési ideje 25-30 perc. Ez függ a sütődtől és a bejgli vastagságától is. Túl forró sütőben a külseje megéghet, a belseje viszont nyers marad. Szép sötétarany-barnás színű legyen, amikor kiveszed. Hagyd kihűlni mielőtt szeleteled.

Ez is érdekelhet még: