Forralt bor

forralt bor

Ahogy beköszönt az Advent és a karácsonyi vásárok ideje, az utcai árusoknál megjelenik a felnőttek hideg elleni védőitala a forralt bor.  Forralt bort készíteni nem bonyolult, de sokszor pont a lényegét felejtik ki belőle. Ez pedig nem más mint a fűszerek által nyújtott kellemes aroma.

A forralt bor alapja a jó bor. Ahogy a sangriánál, itt is igaz a mondás miszerint rossz alapanyagból nem fogsz jó végeredményt kapni.Ez lehet  vörös- vagy fehérbor is , de a vörös talán a gyakoribb.

Mint említettem már a leglényegesebb  a fűszerezés. Nagyon sok mindennel ízesíthetjük a bort. Jól áll neki a fahéj, a citrom, a szegfűbors vagy a gyömbér is, de találkoztam már chilis változattal is. A hagyományos ízvilág a megfelelő mennyiségű narancs, szegfűszeg, fahéj, gyömbér, citrom, szerecsendió, cukor hozzáadásával valósul meg azoknak akik nem szeretnének ezekkel foglalkozni jó hír, hogy a boltok polcain is többféle fűszerkeverék található . (Egy teszt a fűszerkeverékekről itt olvasható!)

Másik fontos kérdés a cukor. Hogy mennyi cukrot teszünk hozzá a bor típusától függ. Egy száraz vörösbor akár 3-4 evőkanál cukrot is elbír, míg egy édes borba lehet, hogy semennyi sem kell.  Természetesen a  cukrot helyettesíthetjük mézzel is, de akkor az ízélmény is kicsit más lesz.

A forralt bor tovább ízesíthető gyümölcsökkel: a klasszikusnak számító narancskarikák mellett aszalt gyümölcsöket is áztathatunk bele, de kockázhatunk bele 1-2 almát vagy körtét is. Mi legtöbbször csak citromot vagy almát teszünk bele pluszban.

Nagyon fontos, hogy az ízesített bort ne főzzük, hiszen a forráspont elérésével az aromák mellett, a forralt bor szesztartalma is elpárolog, ezért forrás előtt érdemes levenni a tűzhelyről.

Forralt bor hozzávalói:


1l vörös vagy fehérbor
8 dkg cukor
1 rúd fahéj
5 db szegfűszeg
2 db szegfűbors
1/2 citrom

Forralt bor készítés lépései:

  • Egy edényben tegyünk fel a bort melegedni.
  • Adjuk hozzá a fűszereket valamint a cukrot.
  • Ha gyümölcsöt is szeretnénk bele azt is adjuk hozzá.
  • Hevítsük fel forráspontig. Fontos tudni, hogy főzéssel a bor alkoholtartalma egy idő után elillan így legjobb, ha nem forraljuk sokáig.
  • Levesszük a tűzről, bögrékbe vagy poharakba merjük, és forrón kínáljuk.

Ez is érdekelhet még:

forralt bor

Forralt bor

Course Ital

Ingredients
  

  • 1 l bor
  • 8 dkg cukor
  • 1 rúd fahéj
  • 5 db szegfűszeg
  • 2 db szegfűbors
  • 1/2 darab citrom

Instructions
 

  • Egy edényben tegyünk fel a bort melegedni.
  • Adjuk hozzá a fűszereket valamint a cukrot.
  • Ha gyümölcsöt is szeretnénk bele azt is adjuk hozzá.
  • Hevítsük fel forráspontig. Fontos tudni, hogy főzéssel a bor alkoholtartalma egy idő után elillan így legjobb, ha nem forraljuk sokáig.
  • Levesszük a tűzről, bögrékbe vagy poharakba merjük, és forrón kínáljuk.

Ez is érdekelhet még: